Blue Rose-Ötödik fejezet

(Bella szemszöge)

Miután "végre" máshová is tudtam nézni, nemcsak Edward smaragdzöld,izzó szemeibe, elindultunk a szülei felé.

- Ők itt a szüleim,Edward és Elizabeth Hermann. - mondta Edward mosolyogva.

- Mi már találkoztunk. - lépett oda Edward édesapja,s csókolt kezet - Nagyon örülök, hogy ismét láthatom kisasszony.

- Én is örülök uram. - és tényleg örültem neki.

- Örülök, hogy megismerhetem - lépett elő Edward édesanyja - A nevem Elisabeth.

- Örvendek. Engem pedig ISabellának hívnak,de jobb szeretem,ha Bellának szólítanak.

- Rendben Bella!Akkor menjünk beljebb.

Nézett ránk hívogatóan. Edward a derekamra tette kezét, s így korményzott a helyes út felé.Fülig pirultam,s ahol megérintett, bizsergető érzés töltötte el testem, s rájöttem: nem szeretném,ha elengedne.

A házuk éppoly csodálatos volt belül, mint kívül. Hatalmas belső tér tárult elénk, ahogy beléptünk.

Elisabeth és az anyám egymásra találtak, s a lakberendezésről, bútorokról és az estélyekről csevegtek.Apám és Edward édesapja - olyan furcsa, hogy ugyanúgy hívják,mint imádottam,bár ebben a korban ez népszerű volt,nekem mégis furcsa volt - a szokásos férfi dolgokról beszéltek. Nekem túl unalmas lett volna mindkét beszélgetés,így csendben maradtam és szemléltem a ház szebbnél-szebb dolgait. Beszélgethettem volna Edwarddal is, de túlságosan zavarban voltam ehhez.

Miközben ezeken a dolgokon elmélkedtem, éreztem, hogy valaki figyel.Mivel anyám és apám túlságosan belemerült a beszélgetésbe,így kizárásos alapon csak egy valaki nézhetett. Edward. Felépillantottam, arra számítva, hogy amit észleli,hogy figyelem, abban a pillanatban lesüti szemét,de nem ez történt.Állta pillantásom. Szeme valósággal izzott a vágytól. S ahogy tekintetünk összefonódott, még nagyobb lángra lobbant a tűz szemében.Tisztán láttam szemében mennyire vágyakozik. Nem lehettem biztos vágyának tárgyában, de csak remélni tudtam,hogy én vagyok az!

- Bella, milyen italt adhatok? - kérdezte Elisabeth. Ez zökkentett ki a kettőnk bűvköréből. - Üdítőt vagy esetleg bort?

- A bor jólesz, köszönöm!

- Edward,fiam,te mit iszol?

- A bor nekem is megfelelő lesz. - mondta Edward közben le sem véve rólam a szemét.

Zavarban voltam, éreztem, hogy arcom bíbor színben pompázik. Elisabeth odaadta az italt, s beinvitált az étkezőbe. Edward szorosan jött mögöttem. Remélem, hogy mellém ültetik majd, mert akkor nem tud majd zavarba hozni tekintetével. Mondanom sem kell, megint nem úgy alakultak a dolgok, ahogy kellett volna nekik. Hermannéknál úgy tűnik más az ülésrend. Edward pontosan velem szemben foglalt helyet. Szemmel láthatóan roppantul örült ennek.

Az első fogás egy finom leves volt. Még nem ettem ilyet,így megkérdeztem Elisabethet:

- Elisabeth, olyan mennyei ez a leves, még sosem ettem ilyet. Mi is ez valójában?

- Ó, köszönöm. Rákleves. Örülök, hogy itt kóstolhattad meg először.

- Én is. - feleltem mosolyogva. Majd elkezdtem behabzsolni a maradékot.

- Igazság szerint ez a fiam kedvence. - mondta miközben Edwardra kacsintott. Nekem félrecsúszott az éppen akkor lenyelésre kerülő falat. Ez is csak én lehetek. Kis híján megfulladtam.

- Imelda, hozzon egy pohár vizet! - kiálltott a szobalánynak Elisabeth.

- Köszönöm jól vagyok,csak félrenyeltem.

- Bella, biztos,hogy jól vagy? - kérdezte anyám.

- Persze anya.

- Imelda, hozhatja a második fogást!

Elrendeztem a szalvétám, ittam egy korty vizet a biztonság kedvéért, majd tekintetem Edwardra emeltem. Aggódva nézett rám, kicsit szomorkás szemekkel. Nem akartam, hogy így nézzen rám, olyan szívszorító volt. Próbáltam üzenni szemeimmel, hogy minden rendben. Talán sikerült is, mert már nem nézett olyan szomorúan, s aggódva.

A második fogás sült volt. Nagyon zamatos és jó fűszeres, ahogy szeretem.

- No, Bella, ez hogy ízlik? - kérdezte az idősebb Edward.

- Nagyon finom uram! Csak nem összebeszéltek édesanyámmal?

- Ó, nem! Miért tettük volna?

- Ugyanis pontosan úgy van elkészítve, ahogy szeretem! - feleltem mosolyogva.

- Edward, olyan szótlan vagy ma este! - jegyezte meg mosolyogva Elisabeth. Erre mindenki Edwardra emelte tekintetét.

- Uhm - köszörülte meg torkát - Csak...

- Ó, mindegy is. Mi lenne, ha a desszert után körbevezetnéd Miss Swant a házban. Nyilván unná a beszélgetést - mosolygott rám Edward édesapja - Bizonyára kíváncsi milyen a ház többi része. Mutass meg neki mindent.

- Rendben apám! - mondta, majd jelentőségteljes pillantást vetett rám.

Miután megettük a desszertet is - ami szintén finom grapefruitos és mangós süti volt - a férfiak - kivéve Edwardot - visszavonultak egy szivarra, a nők - kivéve jómagam - pedig a nappaliba. Edward és én pedig csak álltunk egymás mellett némán. Szinte tapintani lehetett a feszültséget köztünk. Végül ő törte meg a csendet.

- Akkor kezdhetjük?

Bólintottam.

- Mit szeretnél látni?

- Igazából mindenre kíváncsi vagyok.

- Jó, akkor erre... - mondta, majd ismét derekamra tette a kezét. Érintése ismét felperzselte bőröm. Elkalauzolt a ház minden egyes részébe, a pincétől a padlásig mindenhová, kivéve egy helyet: a szobáját. Beszélt a családjáról, arról, hogy ezelőtt Párizsban éltek és még sokmindenről. Ám egyszercsak megtorpant.

- Ez az én szobám.

- Ó... - csak ennyit sikerült kinyögnöm. Alig vártam, hogy megpillathassam szobáját, s hogy mit rejt.

Beléptem. Óvatosan lépkedett utánam.

Hatalmas volt a szobája. Kék színű volt, de mégsem éreztem ridegnek. A polcokon rengeteg könyv foglalt helyet. Vaskeretes franciaágya frissen bevetve, sehol nincs rajt egy ránc sem. Külön fürdőszoba volt hozzá, melynek hatalmas fürdőkád állt a közepén.

Minden az ő stílusát sugározta. Mikor a plafonon lévő csodálatos freskót bámultam, hirtelen előttem termett. Belenéztem szemébe, s csendben vártam, hogy történjen valami.

- Bella, csodálatos vagy ma este.

- Köszönöm - feleltem szinte lélegzet visszafojtva. Nem szólt semmit. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.Felperzselt vele. Nem tudtam mit mondjak, nem tudtam mit tegyek, egyszerűen álltam ott, mint akit megbénítottak. Majd kezébe vette két kezem, s így szólt:

- Már akkor megtetszettél, mikor először láttalak. Tudod, amikor a karjaimban kötöttél ki, s gyönyörű szemeid azonnal magukkal ragadtak. Azóta minden percben rád gondolok. Egyszerűen nem bírlak kiverni a fejemből. - mondta lágyan, lángoló szemekkel.

- Ó, Edward! Én is teljesen így érzek. Amikor belenéztem szemeidbe, még a lélegzetem is elakadt. Nem tudtam elszakadni tőlük. És a mosolyod...egyszerűen... nem találok szavakat.

Egy hosszú pillanatig csak álltunk némán, egymással szemben, s szikrázott köztünk a levbegő. Majd Edward arca egyre közelebb került az enyémhez, s amikor már csak pár centire volt tőlem...

- Hát itt vagytok! - jelent meg Elisabeth mosolyogva. - No, Bella, Edward megmutatott mindent?

- Ó, i...igen. - hebegtem zavartan.

- Remek! Akkor menjünk, s fogyasszunk el egy koktélt!

Ettől a pillanattól kezdve nem néztem Edward felé. Próbáltam bekapcsolódni a "felnőttek" beszélgetésébe, de rendszerint elkalandozott a figyelmem.

Edward folyamatosan figyelt, s ahhoz, hogy ezt tudjam, nem kellett felnéznem, mert éreztem tekintetét magamon. Néha meg-meg kérdezték, kikérték a véleményét egy-egy dologról, de akkor is csak gyors és lényegretörő válaszokat adott.

Majd végre vége lett a vacsorának, elbúcsúztunk, s elhagytuk a birtokot. Örültem neki. Végre bámulhattam mást is, mint a földet. Edward szintén szegített a hintónál, mint amikor jöttünk. Most mégjobban perzselte bőröm érintése, s mégjobban szikrázott köztünk a levegő. Nem igen néztem rá ekkor sem. Féltem ha ránéznék, minden kiderül a környezetünk számára. S ezt nem akartam.

***

Végre otthon voltunk. Nem akartam mást, csak hogy felmehessek a szobámba, levehessem magamról ezt a fránya ruhát, bebújhassak az ágyba, s átadhassam magam gondolataim sokaságának. Persze ezt nem ment ilyen egyszerűen. Anyám nem hagyott menekülni. Ahogy elindultam a lépcső felé, megszólított:

- Sokáig voltatok el Edwarddal... - jegyezte meg sejtelmes mosollya arcán. Na már csak ezt hiányzott!

- Megmutatott mindent és mesélt a családjáról. - jegyeztem meg közömbösen. Nehogy rájöjjön bármire is.

- Ó, értem...mindent! Helyes fiú!Illene hozzád!

- Fáradt vagyok! Megyek, lefekszem aludni! - mondtam villámokat szórva szemeimmel.

Azzal otthagytam. Elrendeztem magam, befeküdtem az ágyba, de csak nehezen nyomott el az álom.

(Edward szemszöge)

Elment. Amióta anyám "ránktört", azóta rám sem nézett. Talán meggondolta magát. Talán nem is gondolta komolyan, amit mondott. Talán csak kihasználta, hogy feltártam neki lelkem mély titkát, s csak gúnyt akar űzni belőlem. Bár nem, ő sosem tenne ilyet! De akkor mért viselkedett így?Mért nem nézett rám? Tudom, hogy tudta, hogy bámulom! Talán megrémült. Talán megijedt anyámtól.Talán csak ezért titkolta érzelmeit. Remélem...

Rengeteg "miért"-re kerestem a választ, de sajnos e kérdésekre csak ő tudja a megoldást. Meg kell tudnom, nem tudok enélkül nyugovóra térni. Nem jön így álom a szememre.

Sokáig forgolódtam, majd végül rájöttem: sétára van szükségem, hogy kiszellőztessem a fejem!

(Bella szemszöge)

Próbáltam elaludni, s egy rövid időre el is nyomott az álom, de csak úgy egy órácskára. Azután megint csak forgolódtam. Ha lehunytam szemem, megjelent előttem gyönyörű arca. Azok a vonások....igazi anolos vonalak keresztezik arcát. Mosolygós arca volt, s a szeme is örült. Ez bitonyára az az arc volt, amikor kisegített a hintóból. Majd ezt hirtelen felváltotta egy másik. Ezen a képen már nagyon szomorú volt. Szörnyű érzés kerített hatalmába. Egyszerre voltam szomorú, s dühös. Dühös voltam magamra, amiért képes voltam fájdalmat okozni neki. Hogy bánthattam meg egy ilyen érző, kedves embert, aki feltárta előttem érzéseit, s én miután az édesanyja "ránk rontott" még csak rá sem néztem.

Csupán fájdalmat tükrözött arca az est hátralévő részében. Megbántottam...ez kétségtelen.Valahogy ki kell engesztelnem, ha egyáltalán még szóba áll velem.

Elkeseredetten feküdtem az ágyamban, amikor zajt hallottam az ablakom felől.Először azt hittem, csak valami állat szaladgál a kertben, úgyhogy nem foglalkoztam vele. De aztán megint hallottam. Felpattantam, s odamentem az ablakhoz. Kinyitottam, s megpillantottam...ŐT!

Remélem tetszett!A következő feji és készül,de nem tudom pontosan mikor teszem fel,mert közben érettségire is készülnöm kell!Sok kommentárt várok,mert különben későn teszem fel a következő fejezetet,ha kész van, akkor is!!!!!!!!

Új fejezet =)

Sziasztok!
Bocsi, hogy ilyen későn! Nem fogok mentegetőzni, tudom, hogy nem valami jó, hogy ilyen későn rakok fel újabb fejezetet, de voltak poroblémáim, amiket helyre kellett tennem magamban, és csak utána tudtam írni!Íme a rég várt fejezet!Remélem tetszeni fog!És kérlek KOMMENTELJETEK!!!


Blue Rose - Negyedik fejezet

/Bella szemszöge/

Szaladtam a ház felé, a hogy csak tudtam. Igaz, botladoztam, de viszonylag hamar - esés nélkül - odaértem az ajtóhoz.

- Nem kellett volna ennyire sietned. - mondta anyám mosolyogva. Furcsa mosoly ült arcán, amit nem értettem. Miután újra levegőhöz jutottam, végre válaszolni tudtam.
- Nem siettem. - hazudtam.Tudtam, hogy nem hisz nekem, én sem hittem volna magamnak. - Amint hallottam, hogy kiáltottál, jöttem is. Gondoltam fontos,azért hívsz.
Ó, nem, nem fontos, csak szólni akartam, hogy hivatalosak vagyunk a Hermann családhoz vacsorára. - mosolygott.
- Mi? Mikor? Miért? - kérdeztem zihálva.
- Ma este. Nem tudom miért vagy így megrémülve, ez csak egy vacsora. ÉS nekem ma reggel nem úgy tűnt, hogy bármi problémád lenne azzal a helyes fiatalemberrel,vagy rosszul láttam? - nézett rám kívácsi tekintettel. - Hogy is hívják?Edward?
- Igen.
- Készülődj, hat órára vagyuk hivatalosak. - kiáltott utánam.

Elindultam, bőszen magam elé meredve a házba, fel a lépcsőn, a szobámba. Mindeközben azon gondolkodva, hogy milyen kifogást találhatnék arra, hogy ne kelljen elmennem. Bár sajnos erre nem sok esélyt láttam. Bárhogy gondolkodtam, nem jutottam semmire sem.

Fejfájás? A, anyám belémdiktálna egy halom gyógyszert, majd elküldene felvenni a ruhámat.

Hasfájás? Anyám átlátna rajtam és szintén elküldene készülődni.

Felvetettem azt az ötletet is, hogy talán megmondhatnám neki, hogy nem akarok menni. Talán megértené. Nem, mégsem. És az is biztos, hogy még dühös is lenne rám, kiabálna velem, majd nem beszélnénk úgy egy hétig; de még mielőtt ez bekövetkezne, hangos ordibálás közepette felzavarna a szobámba, s közölné, hogy tizenöt percem van arra, hogy összeszedjem magam. Jah, és nem felejthetem ki, hogy a vacsora alatt nem csak azt kellene elviselnem, hogy Edwarddal kell egy légtérben lennem, azok után ami történt;hanem még anyám folytonos megaláztatását is.

Miután mindezt végigjátszottam fejemben, be kellett látnom, hogy semmi esélyem a menekülésre.Így hát ha már részt kelle vennem ezen a vacsorán - ami kétségkívül katasztrófának ígérkezett - akkor legalább nézzek ki valahogy. A legszebb ruhámat vettem ki a szekrényből.Mélykék színű volt. Természetesen fűzős. Nem igazán szeretem ezt a ruhát, mert egy picit hosszabb volt, mint a többi, ezért több lehetőségem volt elesni benne, de a színe rendkívül megnyerő volt.

Kikészítettem a csatokat, amelyek a hajam elkészítéséhez kellettek, majd megengedtem magamnak a vizet a kádba.Míg folyt a víz, addig lerohantam a konyhába, s készítettem magamnak egy teát. A vízért nem aggódta, a szobalány úgyis elzárja.

- Készülsz már? - jött be anyám a konyhába.Úgy megijesztett, hogy eldobtam a cukorral teli kanalat.TErmészetesen a cukor szétszóródott a földön, a kanál pedig hangos csörömpöléssel ért földet. "Nem is én lennék" - gondoltam.

- Már engedem a vizet, csak leugrottam egy teáért, amint látod.

- Reméltem is. Ugye csinos leszel? Nagyon fontos ez a vacsora apádnak és nekem is! Apád egy üzleti ügyben is tárgyalni akar, kérlek ne szúrd el!

- Úgy csinálsz, mintha mindent elrontanék. Attól,hogy kétbalkezes vagyok, hülye nem. Nem fogok még beszélni sem,ha így kívánod.

- Nem azt mondtam, hogy hülye vagy,csak nagyon sok dolgot elrontasz.

- Jó,mindegy!

Azzal fogtam a teámat és otthagytam. Elegem van abból,hogy folyton kisgyermekként kezel. UTálom, hogy nem bírtja elfogadni azt a tényt, hogy már nem vagyok pólyás. Tudok viselkedni, nem kell megmondania mit hogyan csináljak. Jól kidühöngtem magam míg felértem, de hogy mégjobban megnyugodjak, igénybe vettem a jó meleg, habbal teli fürdővizet, amit helyettem - szerencsémre - elzárt a szobalány, mielőtt elöntötte volna az egész szintet.

Befeküdtem, s élveztem, ahogy fokozatosan ellep a forróvíz.

Azon kezdtem el morfondírozni, hogy fogom átvészelni ezt az estét.

Talán tényleg nem kellene megszólalnom. Csak ülnék csendben, elfogyasztanám a vacsorát, néha mosolyognék egy kicsit,aztán hazajönnénk és lefeküdnék aludni. Gyorsan túllennék rajta,aztán el is felejthetném.Nem kellene vele beszélnem sem,ránéznem sem,semmit sem. Csak egyszerűen nagy levegőt veszek, benntartom és mire kifújhatom vége is lesz.

Miközben saját eszmecseréimet folytattam fejemben, észbe kaptam,hogy kihűlt a víz. Kikászálódtam, megtörölköztem, s odakászálódtam a tükörhöz. Nem volt sok edvem ehhez az egészhez, de muszáj megtennem. Szép lassan elkészültem. Tökéletesen feltűzött hajam, kevés sminkem elkészítése után, magamra öltöttem hatalmas abroncsos ruhám.

Szépnek láttam magam. Most először láttam azt a lényt, akivel elégedett vagyok. Akit a hibáival együtt is szépnek látok, s elfogadok.

Bevallom tetszem magamnak. Bár nem akartam kicsinosítani magam, mégis sikerült. Talán a tudatalattim akarta, hogy így legyen. Üzenni akar,hogy NEKI akarok tetszeni.

Vajon miért hívott el sétálni? Bizonyára nem azért, hogy csak úgy elüsse az időt. Talán azért, mert viszonozza érzelmeimet, s ő is hasonlóképp gondol rám,mint én rá.

De nem, ezt el kell felejtenem. Nem gondol rám. És én sem azért nézek így ki,hogy neki tetsszek, hanem mert apának és anyának fontos ez az este. Remélem hamar túlleszünk rajta, mert a végén még szívrohamot vagy agyvérzést kapok az idegességtől.

- Isabella Marie Swan! - ez nem hangzik jól. Anyám csak akkor szólít a teljes nevemen, amikor valami nagyon rosszat teszek.

- Itt vagyok!Mi a baj? - kérdeztem ártatlanul.

- Az,hogy már vagy tíz perce szólítgatlak, de semmi válasz!

- Bocsánat,kicsit elkalandoztam.Jó leszek így? - kérdeztem mosolyogva.

- Nagyon csinos vagy. - mosolygott,miközben olyan képet vágott,mint aki nem hisz a szemének.

- Azért nem kell ennyire meglepődni.

- Nem, nem csak...Miért csinosítottad ki magad? Csak nem a fiú miatt?

- Nem! - vágtam rá túl gyorsan - Úgy gondoltam, fontos nektek ez a vacsora, így kicsinosítom magam - mondtam durcásan - Menjünk! - kiáltottam, s elindultam dühtől füstölögve.

Hintóba szálltunk, s megkezdtük nyomorúságos utamat a aszomszéd birtokra. Egész úton csendben magamba burkolóztam, csak anyám fecsegett.

Csak akkor szakadtam ki gondolataim tengeréből, mikor feltűnt szemeim előtt a gyönyörűséges ház.

Hatalmas pázsiton terült el az óriási ház. Már inkább kastélynak nevezném.Egyszerűen csodálatos. Tárva maradt a szám.

Megérkeztünk. Görcsbe rándult a gyomrom. Ott állt Ő...az alsó lépcsőfokon...tükörsima öltönye - sehol egy gyűrődés rajta - még jóképűbbé tette!

Míg csodálóan bámultam, szüleim már kiszálltak a hintóból.

- Hagyja csak, John, majd én! - hallottam meg bársonyosan csengő hangját, miközben leintette a komornyikot, majd odasétált hozzám, s kinyújtotta kezét, hogy segítsen kiszállni. Természetesen fülig vörösödtem, de engedelmesen kezébe tettem kezem.

- Köszönöm. - mondtam szégyenlősen.

Miközben kiszálltam a hintóból, felnéztem szemébe - ó abba a csodálatos szemébe - s elvesztem benne. Nem tudtam megszabadulni tőle, - na nem mintha akartam volna - fogvatartott...nem engedett.

Remélem elnyerte a tetszésetek az új fejezet!A következő is meg van már,csak be kell még gépelnem!Ha minden igaz holnap be tudom gépelni és akkor fel is teszem!Nagyon belejöttem most az írásba megint,remélem örültök neki!Bocsánat,hogy ilyen sokáig nem volt új feji,de volt pár gondom,mint már írtam! Na mindegy is!

PLEASE KOMMENTELJETEK!!!!NAGYON SOKAT JELENT!!!!