Blue Rose: február 2010

Blue Rose 3.fejezet

/ Bella szemszöge /

Másnap reggel, mikor felébredtem, különös érzésem volt. Nem tudtam mit kezdeni vele, így hagytam, hogy eluralkodjon rajtam, s közben próbáltam nem foglalkozni vele.
Fáradtnak éreztem magam, hisz alig aludtam éjjel. Folyton az a bronzvörös hajú fiú jár az eszemben. Edward Hermann. Milyen érdekes név…Bársonyos hangja még most is itt cseng fülemben…de nem szabad rá gondolnom…

Gyorsan felöltöztem, mert már későre járt és a szüleim már biztosan várnak rám az asztalnál.
Amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem – persze a gyors az egy relatív fogalom, főleg nálam, hiszen bárhogy is próbáltam összpontosítani, hogy ne essek el, majdnem sikerült mégis…ez az én formám.

- Kisasszony, jól van? – kérdezte a szobalány, miközben utánam nyúlt.
- Természetesen. Köszönöm.
- Rendben. A szülei már várják.
- Köszönöm Elsá.

A szüleim már tényleg vártak az étkezőben. Az asztal telis-tele mindenféle finomsággal, ahogy azt megszokhattam. Különféle sajtok, különböző ízesítésű vajak, sajtkrémek, kockasajtok borították az asztalt. A sajtokat egyenesen Franciaországból szállították. Péksütemények, croissantok, szalámik, felvágottak, s kenyerek sokasága sorakozott egymás hegyén-hátán.

- Jó reggelt! – köszöntem.
- Jó reggelt! – mondta Anyám és Apám kórusban.
- Nem aludtál túl jól az éjjel talán? – kérdezte Anyám túlzott érdeklődéssel.
- Miért kérded? – kérdeztem vissza.
- Nyúzottnak tűnik az arcod.

Anyámmal való beszélgetéseimben sosem tudtam megállapítani: pontosan mennyit árulhatok el neki. Most is sokat gondolkoztam, mit reagáljak erre a kijelentésre, míg végül erre jutottam:

- Valóban keveset aludtam. Jó megfigyelő vagy Anya. – mondtam cseppnyi gúnnyal a hangomban.

Tovább folytattuk a reggeli közbeni csevegést. Vagyis inkább csak a szüleim beszélgettek, mert nekem valahol másutt jártak a gondolataim.
Ábrándozásomból egy nagyon is ismerős bársonyos hang rántott vissza.

- Jó reggelt! – „köszönt a hang”
- Először azt hittem, hogy képzelődöm, vagy megőrültem és a képzeletem szüleménye s furcsa játéka, hogy hozzám szól…igen, ilyen hatással volt rám az a néhány pillanat, amit tegnap este együtt töltöttünk
- Jó reggel! – köszöntötték szüleim. Én persze meg sem bírtam szólalni, csak bámultam tökéletes arcát.
- Elnézést a korai látogatásért. Nem szeretném megzavarni a reggelijüket…
- Ó, már, hogy zavarná meg fiatalember – mondta mosolyogva Anyám – N em ül le közénk? Egyen valamit…
- Nem köszönöm, már reggeliztem.
- Rendben. Akkor árulja el kérem, mi járatban e korai órán?
- Sétára hívnám a lányukat! Persze csak, ha szabad… - tette hozzá, közben jelentőségteljes tekintetét rám emelte…

Anyámnak persze egyből felcsillant a szeme. Rögtön tudtam mit fog mondani. Be kell vallanom, most az egyszer egyetértettem vele.

-Természetesen szabad. Lányom! – fordult felém . Hűvös van, vegyél kalapot és kendőt, hogy meg ne fázz. – Ez persze már kínos volt számomra, de hajlandó voltam elviselni azért, hogy minél több időt tölthetek ezzel a csodálatraméltó emberrel.
A szobalány segítségemre volt az öltözködésben. Én jobb szerettem egyedül csinálni, de Anyám ragaszkodott hozzá.
Végül elindultunk.
Egy darabig némán haladtunk egymás mellett. Nem akartam beszélgetést kezdeményezni, így vártam, hogy ő kezdjen bele. Párperc elteltével bele is kezdett.

- Ne haragudjon, hogy tegnap olyan gyorsan ott kellett hagynom önt. Szívesen élveztem volna még a társaságát kisasszony!
- Semmi gond! Megoldódott a probléma, ami miatt el kellett mennie?
- Igen, köszönöm.

Kicsit feszélyezett ez a magázódás.

- Bocsánat a tiszteletlenségért, - mosolyogtam rá – de nem zavarná, ha tegeződnénk?
- Természetesen nem – nézett rám széles, csúfondáros mosollyal arcán.

Megint csönd volt, egyikőnk sem szólt…majd végül ismét ő szólalt meg először.

- És, jól érezted magad a bálodon?
- Az igazat megvallva, nem igazán rajongok ezekért a bálokért. Mondhatni egyenesen UTÁLOM őket. Ehhez is csak az anyám ragaszkodott. Amint láthattad ismét megalázott az emberek előtt. Tudja, hogy ha izgulok, még szerencsétlenebb vagyok – bár ez kétségkívül, mondhatni lehetetlenség. Mindenkivel beszélgetni kell, s ehhez még jó arcot is kell vágni, ez már nem tetszik.
- Á, szóval velem is kényszerből álltál szóba?

Meglepődtem ezen a kérdésen. Hirtelen nem tudtam mit feleljek. Hisz nem mondhatom meg neki, hogy az első pillanattó fogva megragadott benne valami.

- Nem, veled nem. – mondtam bíborvörös arccal.
- Akkor? – nézett rám kíváncsi tekintettel. Lélegzetem elakadt. Nem tudtam mit feleljek. Úgy szerettem volna, ha tudja az igazságot, de nem lehettem ennyire vakmerő.
Megállt, s én követtem a példáját. Nem mertem a szemébe nézni, nehogy arcom elárulja, mennyire nem tudok uralkodni magamon, mikor velem van. Ez számomra annyira hihetetlennek tűnik, hisz ez a második alkalom, amikor látom. Semmit sem tudok róla, mégis úgy érzem, mintha évek óta ismerném. Nem értem, hogy lehetséges ez. Már egy ideje álltunk így egymással szemben – én lehajtott fejjel – mikor óvatosan az állam alá nyúlt, s felemelte fejem, hogy a szemembe tudjon nézni. Mélyen belefúrta tekintetét szemembe, s fogva tartott vele. Ez volt az első alkalom, amikor nem azért ért hozzám, hogy megmentsen. Amikor megérintette arcom, bőröm mintha égett volna…

- Tehát? Miért is álltál velem szóba, ha nem kényszerből?
- Megmentetted az életem! Nem tehettem mást! Meg kellett köszönnöm! Nem lehettem hálátlan…
- Már ne is haragudj meg, de ez inkább tűnik kényszernek, mint egy önként jött beszélgetésnek… - nevetett.
- Sajnálom… - szégyelltem el magam.
- De az imént azt mondtad, nem kényszerből beszélgettél velem…
- Így van…azért beszélgettem veled…mert… - várakozó, s kíváncsi tekintettel nézett rám.
- Bella! – hallottam Anyám hangját.
- Mennem kell!
Azzal otthagytam, ő meg csak bámult utánam…

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte!

2. A logót ki kell tennem a blogomba!

3. Be kell linkelnem azt, akitõl kaptam!

4. Írni kell magamról 7 dolgot!

5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak!

6. Be kell linkelnem õket.

7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

8. Nem küldhetem olyannak, akinek a blogja volt már tüntetve!

Először is: NAGYON NAGYON NAGYON NAGYON KÖSZÖNÖM Bogíínak, aki gondolt rám és elküldte nekem ezt a díjat! Annyira meghatódtam, hogy még a könnyem is kifolyt!Köszönöm Bogíí!Mindig hűséges olvasóm vagy, és mindig megérted,ha van valami problémám és sokáig nem tudok frisselni!Mégegyszer nagyon köszönöm!

http://truelovebybogi.blogspot.com/ (íme Bogíí blogja)

Nos, most kell írnom 7 dolgot magamról! Hát lássuk csak:

1. FANATIKUS Twilight Saga őrült vagyok *.*

2.IMÁDOK olvasni!

3.Szexinek tartom Robert Pattinsont(méghozzá nagyon is *pirulósfej*)

4.Szeretek fotózni.

5.Imádom a pillangókat!

6.Nagyon de nagyon de nagyon szeretem az olvasóimat!

7.És végül nagyon szeretem a barátaimat,akik mindenben támogatnak(és az anyukámat is*.*)

A blogok:

1.Stelly http://twilightfanfictionbyenci.blogspot.com/

2.Bella blogja http://bellablogja.blogspot.com/