Blue Rose – Hetedik fejezet

Sziasztok! Remélem tetszeni fog ez a fejezet is! Holnap megyek nyaralni, ezért tettem fel csak ma a fejezetet, mert bár csak gépelni kellett, de pakolnom is kellett, így két részletben tudtam csak begépelni. Jövő hét pénteken jövök haza. Próbálok a nyaralás alatt összehozni egy fejezetet, de nem tudom mennyi időm lesz, így nem ígérem, hogy lesz új fejezet, de igyekszem! Puszi nektek!

Edward szemszöge

Nem tudom elképzelni, hogy tehettem ezt. Mással csókolózni, miközben Belláé a szívem? Hogy juthatott ez eszembe?
Ez a lány nem azt érdemli, hogy hiú reményeket keltsek benne. Ennél sokkal többet érdemel!
Önsajnálatba süppedve tartottam hazafelé…
Amikor hazaértem, automatikusan a postaláda felé nyúltam, hogy megnézzem, jött-e valami levél számomra. Nos, kifejezetten számomra nem, de a család számára címezve, egy díszes boríték volt a számlák és egyéb karácsonyi üdvözlőlapok közt.
Gyorsan kinyitottam, ugyanis a Swan család címere díszelgett rajta. Ez állt benne:


„Tisztelt Richard Hermann!

            Szeretettel várjuk, Önt és kedves családját, a December 25-én este hét órakor tartandó Karácsonyi partinkra.

       Üdvözlettel: 

      

                           Swan család"

Ez keltett bennem némi reményt arra, hogy talán megbeszélhetem a dolgokat Bellával. Miután elolvastam, a házuk felé pillantottam. A kertészek, - akiknek most, hogy beköszöntött a tél, nem sok teendőjük akadt a növényekkel – éppen lapátolták a havat bejárati ajtajuk elől. A ház kihaltnak tűnt, valószínűleg a hideg és a reggel koraisága miatt. Még egy utolsó pillantást vetettem a házra, majd bementem.


Bella szemszöge


Mikor úgy két óra alvás után kikeltem az ágyból, s az ablakhoz léptem, majdnem szívrohamot kaptam. LEESETT A HÓ!RÁADÁSUL NEM IS KEVÉS! TALÁN MÉG AZ ÚT IS LE VAN FAGYVA! Igen, ez a kétbalkezesek rémálma. De hogyhogy nem vettem észre? Hisz egész éjjel fent voltam. Talán annyira el voltam foglalva a gondolataimmal, hogy fel sem tűnt.
Valószínűleg látszik rajtam, hogy nem aludtam valami sokat, így majd ki kell találnom valami hihető sztorit anyám számára.
Magamra kaptam köntösöm, majd sietősen – de azért annyira mégsem, hogy összetörjem magam – leszaladtam az étkezőbe. A szüleim már javában fogyasztották reggelijüket, s a szokásos karácsonyi partiról beszélgettek.
Ekkor megtorpantam egy pillanatra. A karácsonyi parti! Az évnek még egy olyan eseménye, amit ki nem állhatok!
Eddig még egyik évben sem sikerült megúsznom. Talán idén megoldható lesz valahogy. Talán Peytonnel előbbre hozhatnánk a szilveszteri kirándulást Svájcba. Talán idén mehetnénk előbb.
Reggeli után átmegyek hozzá, hogy megbeszéljük, hogy is fogjuk rávenni a szüleimet.


- Ó, kicsim, hogy nézel ki? Nem aludtál egy szemhunyásnyit sem az éjjel? Már megint átolvastad az éjszakát? – ha csak ennyi lenne a gond…
- Neked is jó reggelt Anya! Apa! – mondtam, majd odasiettem apámhoz, s adtam neki egy puszit.
- Mit olvastál kislányom? – kérdezte apám, igazán érdeklődve – Csak nem megint az Üvöltő szeleket? – kérdezte mosolyogva.
- Hogy találtad ki Apa? – hazudtam. Utáltam neki hazudni.
- Folyton azt olvasod – nevetett – Nem tudom mit szeretsz benne – tűnődött el.
- Apa, ezt te nem értheted! Ez olyan lányos dolog, nem férfiaknak való – nevettem kicsit gúnyosan.
A reggeli békésen telt, egészen addig, míg anyám meg nem említette a karácsonyi bulit.
- Szétküldtük a meghívókat a karácsonyi partira! Szinte mindenkinek küldtünk. Küldettem Hermannékhoz is, olyan kedves család!
- És, kaptatok már visszajelzést, hogy jönnek-e? – kérdeztem félénken.
- Bella, még csak ma küldtük szét a meghívókat, nem várhatod el, hogy máris válaszoljanak!
- Csak kérdeztem! – azzal fogtam magam, felálltam az asztaltól, s felrohantam a szobámba.
- Bella! – hallottam a kiáltásokat, de ügyet sem vetve rá bezártam magam mögött az ajtót.


Elhatároztam, hogy felöltözök, majd átmegyek Peytonhöz. Meg kell beszélnem vele az Edward témát – persze név nélkül, hátha ismeri – majd felvetem neki az előbbi indulást Svájcba.

                                              ****

- Peytonhöz mentem.
- Rendben. Üdvözlöm az édesapját, Larryt.
- Megmondom! Majd jövök! Szia

                                                         ****

- Szia Peyton – léptem be a szobájába.
- Hello Bella! – mosolygott – Mizujs?
- Leesett a hó! Tudod mit jelent ez?
- Tudom – mutatja fel a meghívót – Alig várod, mi? – gúnyolódott.
- Igazából arra gondoltam – néztem rá félénken boci szemeimmel – hogy…ööö…
- Nyögd már ki Bella!
- Arra gondoltam, mehetnénk előbb a szilveszteri kirándulásra! Mondjuk úgy, hogy a partin már ne legyünk itthon. Tudod, hogy mennyire utálom ezt az egészet! Kéééérleeek!
- Én benne vagyok! Már csak a szüleidet kell meggyőznünk!
- Igen, és nem lesz könnyű!
- Majd kitalálunk valamit.
- Okés! Na de mesélj, mi az oka annak, hogy így ragyogsz? – kérdeztem mosolyogva.
- Nem is ragyogok!
- Dehogynem!
- Na jó, talán egy kicsit! Tudod, Lucas szakított velem tegnap, így a parkban kötöttem ki, ahol találkoztam egy sráccal. Őt is pont tegnap éjjel ejtették át, így egymásra találtunk! Megcsókolt!
- De jóóóó – mondtam, s próbáltam mosolyt erőltetni arcomra, miközben nem tudtam másra gondolni, csakis Edwardra.
- Hé Bella, minden oké?
- Persze, csak elbambultam kicsit.
- Okés! Mikor megyünk át hozzátok?
- Most!
- Akkor menjünk.

Persze Peyton apjánál simán ment minden. Az én szüleimnél már keményebb dió volt.


- Anya, kérlek!
- Nem, itthon kell lenned a partin! Sőt, a karácsonyt is mindig együtt ünnepeljük! Nem mehetsz. December 27-én indulhattok, és felőlem addig maradtok, ameddig csak akartok, de előbb NEM!
- Apa, szólj neki! Vedd rá kérlek!
- Beszélek anyáddal négyszemközt. Aztán majd meglátjuk mit tehetünk,rendben?
- Jó.
- Renée, gyere velem az irodába kérlek! – szólt apám.
- Megyek!

                                              ****

Úgy fél óra múlva jöhettek ki az irodából. Anyám egy morcos pillantást vetett rám, majd elviharzott mellettem! Ebből tudtam, hogy sikerült. De ekkor még nem tudtam, hogy nem teljesen. Apám odalépett hozzám, megfogta két kezem, mélyen szemembe nézett, majd így szólt:

- Mehettek. Sikerült meggyőznöm anyádat. – Ekkor elmosolyodtam, de a következő mondata kissé lelombozott. – Egy feltétellel…

- Mi a feltétel? – kérdeztem remegő hangon.

- Ha karácsony három napját – így beleértve a partit is – itthon töltitek.

- Tudhattam volna. Rendben!

Így legalább pár napra megszabadulok ettől a helytől, s tisztázom magamban a dolgokat! Erre szükségem van.

****

Összepakoltunk, a csomagjaink már a kocsin, ami kivisz minket a reptérre. Még egy utolsó pillantást vetettem a házuk felé…ekkor láttam meg az ablakban. Arca ismét fájdalomtól kínzott, mint mikor legutóbb láttam. Mélyen belenéztem szemébe, majd lesütöttem szemem, s beültem a hintóba, s elhajtottunk…