Blue Rose - Tizedik fejezet

Nos, meghoztam az új fejezetet. Remélem tetszeni fog a folytatás :) Jó olvasást! :)

Edward szemszöge

Bár a ház felé vettem az irányt, mégsem álltam meg a bejáratnál. Nem bírtam indulataimmal, melyek majd szétvetették mellkasomat. Végül az oldalsó kertbe érve tudtam megálljt parancsolni lábaimnak. Megálltam az egyik nyárfa ágai alatt, nekidőlve vaskos törzsének. Végigfuttattam gondolataimat az elmúlt öt perc eseményein. 

" - Bella... de miért, talán ismered?
  - Ő...nem, csak azt hittem, hogy igen, de...mégsem...
  - Á, értem. - mondta fejét lehajtva.
  - Megbocsátanál... - azzal biccentettem egyet köszönésképpen, majd megfordultam, s öles léptekkel haladtam a ház felé."

Először is, hogy viselkedhettem így egy ifjú hölggyel. Másodszor, meg kell nyugodnom, mert különben szívrohamot fogok kapni.. Harmadszor, Bella és Peyton ismerik egymást, Ha jóban vannak, hamar kiderülhet, hogy anyám mit művel (amiben nekem is részt kell vennem).
Valahogy le kell beszélnem anyámat erről az egészről. Nem vehetem feleségül Peytont. Nagyon kedves lány, de én nem fogok érdekházasságot kötni, mint a szüleim. Megyek és meg is mondom nekik.

 - Apám!
 - Végre, hogy itt vagy fiam! - mondta anyám - Nem szép dolog csak így otthagyni egy ilyen szép fiatal lányt. Minden magyarázat nélkül...
 - Kérlek bocsáss meg! - fordultam Peyton felé - Apám, beszélhetnénk négyszemközt?
 - Fiam, ne most, hisz vendégeink vannak. Légy tisztelettudó! 
 - Kérlek, fontos lenne!
 - Semmiképp sem várhat addig, míg elmennek vendégeink?
 - Rendben. - hajtottam le fejem megadóan. 
Tudtam tekintetéből, hogy nem nyerhetek. Meg kell várnom, míg elmennek. Végigszenvedtem a desszertet és az "utókoktélozást" . Peyton mindeközben hol megvetőn, hol kérdőn, hol pedig mosolygós arccal nézett rám. Muszáj volt részt vennem mindennemű beszélgetésben, mert ha nem tettem, apám szigorú tekintetével kellett szembenéznem. Mikor végre megérkezett a kocsi Peytonért és az apjáért, Larryért, végre búcsút vehettünk tőlük.

 - Köszönjük szépen ezt a gyönyörű estét! - mondta Peyton tisztelettudóan.
 - Ó, igazán nincs mit. - mondta anyám mézes-mázas hangon - Természetesen bármikor nyitott ajtókkal várunk mindkettőtöket. Jövő héten lesz egy kis pati nálunk, ugyanis az én Edwardom 19 éves lesz. - mondta, miközben magához húzott. Próbáltam mosolyogni, de mosolyom még számomra is átlátszó és erőltetett volt. - Természetesen mindkettőtöknek küldünk meghívót, csak gondoltam előre szólok, hogy tegyétek magatokat szabaddá a hétvégére.
 - Köszönjük a meghívást! Higgyétek el, eleget teszünk ezen "kérésnek". - mondta Peyton mosolyogva.
 - Mondtam már, hogy tegeződjünk, nemde? - kacarászott anyám.

Miközben furcsa "játékukat" figyeltem, alig bírtam leplezni, hogy minél előbb meg akarok szabadulni tőlük. Tudom, nem szép dolog ilyet kívánni, de sürgősen beszélnem kell apámmal. Mikor végre kitessékeltük őket, ismét feltettem apámnak a kérdést: "Beszélhetnénk?" Ekkor már igennel felelt, s beinvitált a dolgozószobájába. Nem szerettem itt lenni, mert olyan rideg volt ez a hely számomra. Néhány percig csak ültünk és néztünk egymásra, majd végül ő szólalt meg először: 

 - Na fiam, mit szeretnél megbeszélni velem? Ugyanis nem érek rá egész nap!
 - Szóval nem is tudom, hogy kezdjek hozzá...
 - Talán kezdhetnéd az elején... - mondta apám kissé mulatva rajtam.
 - Nem akarok tiszteletlen lenni apám, Peyton kedves lány, de nem szeretném feleségül venni.
Apám szeme elkerekedett. Azt hittem, hogy majd kikel magából, s ordítozni kezd velem, ehelyett csak feltett egy egyszerű kérdést:
 - Miért nem?
Hirtelen megrökönyödésemben nem is tudtam, mit mondhatnék. De aztán összeszedtem magam és válaszoltam:
 - Mert van egy másik lány, akit szeretek.
 - Ó... - mondta meglepődve.
 - Emlékszel Swanék partijára? Tudod, amire rögtön az ideköltözésünk után hívtak meg.
 - Ó, igen, tudom már. Emlékszem, hogy anyádat nem lehetett lebeszélni róla, mert a "kapcsolatok kiépítése a legfontosabb".
 - Igen. És arra emlékszel, amikor értem jöttél, hogy mennünk kell?
 - Igen.
 - Akkor éppen egy gyönyörű lánnyal való beszélgetésemet zavartad meg... - mondtam. Figyeltem arcát, s vártam, mikor fogja fel szavaimat. Nem kellett hozzá sok idő, s megértette, mire célzok.
 - Á, szóval ő volt az...a titokzatos lány...aki elrabolta a szívedet...
 - Igen, ő az.
 - Úgy gondolod, méltó feleség lenne számodra?
 - Igen, apám.
 - Meg kell bizonyosodnod róla, hogy méltó-e hozzád!? Hogy később melletted áll-e a nehéz időkben, vagy amikor átveszed majd tőlem a családi vállalkozást!? Ne aggódj, arról majd én megbizonyosodom, elég vagyonos-e ahhoz, hogy családunk hírnevének viselésére méltó legyen. - mondta mosolyogva, miközben vállon veregetett.
 - De apám, engem nem érdekel, vagyonos-e!!! Szeretem, s ő viszonozza szerelmemet, ez elég nekem! - keltem ki magamból.
 - Látom fiam, sokat kell még tanulnod!
 - Nem apám, nem kényszeríthettek arra, hogy olyan nőt vegyek feleségül, akit nem szeretek! Nem leszek olyan, mint te és anyám!
 - Vigyázz a szádra fiam! Különben is, majd megszereted! Anyád és én is megszerettük egymást idővel.
 - De én egy boldog, szerelemittas házasságra vágyom, melyben nemcsak épphogy szeretjük a másikat, hanem a szerelem örökké tart majd, s évről évre egyre csak erősödik.
 - Fiam, nőj már fel! Ilyen a valóságban nem létezik!
 - Dehogynem apám! Érzem, Bellával ilyen lehetne!
 - De hisz még csak nem is ismered!
 - Ez igaz, de az első pillanattól fogva tudtam: ő kell nekem!
 - Akkor is utána nézek annak a lánynak, hátha csak valami üzleti dolog van a háttérben...
 - De apám...
 - Nem vitázom! A beszélgetést ezennel lezártnak tekintem! - csengtek kemény szavai fülemben - Esetleg ha utánanéztem, beszélhetünk még erről. Addig pedig azt csinálod, amit anyád vagy én mondunk! Meg se próbálj ellenkezni!
 - Igenis apám! - mondtam lehajtott fejjel - Elmehetek?
 - Persze.

Majd anélkül, hogy ránéztem volna, felálltam, s elindultam a szobám felé. Tudtam már későre jár, mégsem voltam fáradt, sőt különösen éber voltam. Tudtam ma éjszakára van még egy beteljesítetlen ígéretem, s ez egy kicsit feldobott. Gyorsan lecseréltem a ruháimat valami kényelmesebbre, mint az öltöny és nyakkendő kombináció. Egy kényelmesebb farmer és lezser ing együttest választottam, melyre felvettem őz barna dzsekimet., s célirányosan Bella háza felé indultam el.
Mikor odaértem egy rövid 10-15 perces séta után, mai meglepő lehet, hiszen közvetlen szomszédok vagyunk. Csupán a birtokunk elég nagy és az övék sem mondható éppen aprócskának. 
Mikor odaértem, láttam, hogy  a szobájából már egy csöppnyi fény sem szűrődik ki. Gondolom megelégelte a sok várakozást, hisz már elmúlt éjfél is. Mégis úgy éreztem, ha már úgyis itt vagyok, felmászom, s megpróbálom felébreszteni, hogy beengedhessen. Remélem mikor meglátja, hogy én voltam az, aki felébresztette álmából, csitulni fog haragja, amiért felzargattam.
Mindennek reményében próbáltam  - a már egyszer megtett "borostyánköves úton" haladva felkapaszkodni erkélyére. Miután végre sikerült, s újra érezhettem a szilárd talajt lábaim alatt, kicsit megnyugodva, halkan, de mégis erőteljesen bekopogtam. Körülbelül a negyedik kopogásra megmoccant a takaró alatti gombóc, s feltápászkodott az ágyból.  Mikor meglátott, lágy mosollyal arcán az ablakhoz sietett, s beengedett. Még köntösét sem vette magára, így láthattam csodálatos alakját, mely még ebben a hálóingben is kitűnt. 
Miután kinyitotta az erkélyajtót, félrelépett, s várt. Gondoltam illedelmes leszek - már amennyire lehet ebben a helyzetben - így feltettem a kérdést.

 - Bejöhetek?  - villantottam meg féloldalas mosolyomat.
 - Persze. - mondta, miközben szégyenlősen lesütötte szemét. Gyorsan besurrantam, miközben ő becsukta az ajtót, s ezután felém fordult. 
 - Minden rendben? - kérdezte aggódó tekintettel.
Közelebb léptem hozzá, s így szóltam:
 - Most már igen. Ugye nem haragszol rám túlságosan?
 - Persze, hogy nem. Hisz nem te tehetsz róla, hogy édesanyád már tervezett valami mást.
 - Sajnálom... - mondtam keserűen. 
 - Nem kell, - mosolygott rám - most itt vagy, s ez a lényeg.
Most még közelebb léptem hozzá, lassan felemeltem kezem, s arcát két kezem közé vettem. Még így a sötétben is láttam, hogy arcán megjelennek a tűzrózsák, mely azt jelezte, zavarban van. Lehet, hogy nem szabad mégsem bírtam megálljt parancsolni magamnak. Érezni akartam érzéki ajkát enyémen, megízlelni édes csókját, hallani halk sóhaját. Alig pár centire volt már csak ajkunk, amikor fény gyúlt a szobában...